Rólunk

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat abból a szempontból, hogy a Balaton mellett nőhettünk fel és jelenleg is itt élünk. Életünk részévé vált a tó. Szeretjük és tiszteljük.

Fazekas Tamás

Tamás születése óta a Balaton közelében él. Munkájában és szabadidejében is kiemelt helyen áll a sportolás minden formája. Sokszoros magyar bajnok evezésben, szinte minden vízi sporteszközzel átevezte már a tavat. Megkerülte a Balatont futva, kerékpáron, evezőshajóval, vitorlással. Tanulni lehet tőle a természet és a vízisportok szeretetét. Jó kezekben van, aki vele száll vízre.

Krassován Krisztina

Krisztina biológiát, emellett pedig környezetvédelmet tanult. Fontosnak tartja és elhivatott abban, hogy az emberek minél közelebbről megismerjék természeti környezetüket és annak kincseit, hogy aztán szívből, szeretetből óvják azokat. A túrák ehhez nagyszerű segítséget nyújtanak számára.

Preiszner Bálint

Bálint gyerekkora óta vitorlázik a tavon. Természetszeretete miatt választotta a biológia és a földrajz tudományának megismerését, amelyeket a kajaktúrák vezetésében is kamatoztatni tud. Több a Balaton környékén zajló madárgyűrűzési programban vesz részt, a madarak szeretetét és életükről szerzett tudását a kajaktúrák során bárkivel szívesen megosztja. Emellett évek óta a Balaton-felvidéken segít természetismereti táborokat vezetni.

Tóth Péter

Péter Balaton iránti szeretete és tisztelete gyermekkora óta töretlen. Kötődése olyannyira erősnek bizonyult, hogy pár évvel ezelőtt úgy döntött – többek között kajakjának hívó szavára -, hogy maga mögött hagyva a főváros zaját leköltözik az északi partra. Azóta nap, mint nap – évszaktól függetlenül – elhivatott vízimentőként éli a mindennapokat és ismerkedik az ezerarcú Balatonnal. Ha épp nincs vízen, akkor siklóernyőjével emelkedik a gyönyörű táj fölé, gyakran egy- vagy két keréken járja a vidéket, vagy egyszerűen csak bakancsot húz és túravezetőként élvezi és szeretteti meg másokkal is a Balatont és a Balaton-felvidéket!